2009 szeptember 20-án a tóparti egyházközöség 70. alkalommal gyűlt össze templomában ünnepelni. Az ünnepi mise után, Orcsik Károly Zentáról elszármazott, ma Szilágyin szolgáló fiatal tisztelendő (s talán a kedves olvasó megenged annyi személyes jellegű megjegyzést, hogy Orcsik-atya egyben kedves barátom, az egyetlen jó barátom, lelki oltalmazóm) , szolgáltatott misét az ifjúságnak és a hiveknek.
Zenta és Szilágyi érdekes egyvelege az az összetartó erő, ami megmutatkozott abban is, hogy a két egyházközösség meg-,és bemutatkozzon egymásnak. Szilágyiról idelátogató számos vendég mellett, aki egykori plébánosuk, most a zentai Szent Ferenc templom plébánosa, Ede-atya meglátogatására, aki annakidején életét tette kockára, amikor Baranyába misét ment tartani és segiteni a rászorulókat de a falubelieknek is emberfeletti módon segitett a háborús időszakban,, hogy megmaradjon a faluközösség, hogy ne vándoroljon el,..a helyi ifjúsági kórus is eljött , a fúvósok adtak alkalmi koncertet valamint az ifjúsági mise egyházzenei ima-részében alázattal muzsikáltak, akik azoknak a gyerekei már, akiknek szüleinek frigyét Ede-atya kötötte össze a stólával. Karcsi-atya ezért és sokmindenért is a falujuk hálája jeléül gesztusként egy , a szilagyi templomot ábrázoló akvarell-festménnyel lepte meg a meghatódott Ede-atyát.
A megható és méltán emelt szakrális liturgia részében Orcsik Károly plébános prédikációja méltán viseli magán azokat a jegyeket, azt a közösségi erőt, azokat a pilléreket, melyek a kereszt általi összetartozás, a felebaráti segités, a baráti szép szó és beszélgetés meg az emberfeletti (és nem az Isten feletti) cselekedet és az egykori tanitómester, sorstárs, paptestvér Ede-atya meg a közösség, a nyáj oltalmazó, összetartozó ereje, az irgalmasság meg a barátság jegyei tükröznek.
Szeretett testvéreim ! A mai napon, immáron 70. alkalommal gyűltünk össze, mi, tópartiak, hogy megünnepeljük a Szent Ferenc-templom búcsúját. Hisz 7 évtizeddel, hetven évvel ez előtt tartották itt, az első búcsút. 1939 szeptemberére fejezték be templomunk épitését és igy szeptember 17- én, Szent Ferenc sebeinek ünnepét. Az első búcsút a Tóparton, hiszen addig a tópartiaknak a Szent István templomba kellett bejárni , az volt legközelebb, hogy szentmiséhez jussanak ill.hogy szentmisét tudjanak hallgatni. Templomot épiteni, -testvéreim-, tudjuk a zentai példából is, templomot épiteni óriási munka, fáradság, fáradozás, óriási anyagi áldozatot kiván, nemcsak a szponzoroktól, ha nagynehezen találnak ilyet, hanem óriási anyagi áldozatot kiván azoktól a hivektől is, akik egy-egy egyházközség területéhez tartoznak. Hét évtized, hetven év, hogy áll ez a templom és adjunk hálát ezért, adjunk hálát az ősöknek hogy annakidején sikerült belevágni ill.volt bátorságuk ahhoz, hogy ide templomot épitsenek s hogy legyen ennek a hivőközösségnek saját temploma. Nem felejtem el, annakidején , biztosan a testvérek többsége emlékszik még Nagy Lajos bácsira, mindig itt ült elöl, a kepviselő testület oszlopos tagja volt, nos, vele beszélgettünk, ő 1920-as születésű volt, amint a megboldogult szentatya, II.János Pál, s ő annakidején már fiatalember fejjel emlékezett arra, amikor elkészült ez a templom. Sokat beszélt erről. Ott 1939-ben látta ő is, részese volt az eseményeknek, részese volt annak, amikor a kereszt a magasba emelkedett , amikor felhúzták a keresztet a templom tornyára és elhelyezték ott. Hiszen minden templomépités igy fejeződik be, hogy a kereszt kerül a templom tornyára.
Ekkor, ahogy Lajos bácsi mesélte , háromszor kellett a tömegnek éljenezni akik itt összegyűltek, hiszen ez óriási dolog volt a tópartiak számára. Háromszor éljeneztek. Először éljeneztek ill. vivátot kiáltottak- ahogy ez szokás volt akkoriban- , vivátot kiáltottak a Szentháromság egy-Istennek, majd éljenezték a Szentatyát, akkoriban Pius pápa volt és természetesen a püspök urat ill. az apostoli kormányzót, Budánovity püspök urat. Nekik mondtak másodjára éljen-t, vivát-ot. Harmadjára pedig éljenezték a királyt és a hazát. A király akkoriban II.Péter király volt. A haza pedig a Jugoszláv királyság. Érdemes testvéreim 70 év távlatából elgondolkodni azon hogy mi is maradt az állandó, mi maradt meg mindabból amire annakidején a tömeg éljen-t, vivátot kiáltott. Tudjuk testvéreim, a II.Világháború elsodorta a királyi Jugoszláviát , elsodorta II.Péter királyt is. Igazi uralkodó nem lehetett belőle soha, emigrációba került, ott élt és ott halt meg, Angliában. Akkoriban a Tópart, Zenta, Bácska a Jugoszláv Királysághoz tartozott, akkor 1939 szeptemberében. De két év sem kellett hozzá és ez a táj újra a magyar királyság része lett. Majd pedig következett a Jugoszláv Föderativ Népköztársaság, majd a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság, majd a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, majd Szerbia és Monetnegró végül pedig Szerbia. Minő érdekesség,hogy a 70 év alatt éppen hét különböző országhoz tartozott ez a táj, ez a vidék ,a Tópart és ez a templom. Érdemes ezen elgondolkodni mennyire kell, mennyie szabad és mennyire Istentől ösztönzött dolog bizni a földi hatalmakban , bizni abban, hogy az embernek, királynak , kormánynak , pártnak hatalma van a földön. De, amint látjuk ez mind múlandó. Majd pedig másodjára éljeneztek szentatyára és Budánovity püspök úrra , az ő emlékük él mind a mai napig nem is akár milyen módon , az Egyház elevenen él és küzd tovább mind a mai napig , azonban mindketten , akár Pius pápa akár Budánovity püspök úr megtért teremtőjéhez hiszen mindnyájan találkozunk az Úrral , életünk percei mindnyájunknak végesek, legyen valaki hivő , legyen valaki földműves , legyen valaki pap, püspök vagy pápa, az élete homokórája egyszer a végére jár , egyszer leperegnek a homokszemek és akkor menni kell. Megvan az egyház, megvan az egyház megye de már ők ketten nem, de már nem Pius pápa az , akit éljeneznénk, ha a mai napon tennék a keresztet a torony tetejére. Végül testvéreim, bölcsen tették az ősök , hogy először a Szentháromság egy istenre ittak illetve őt éljenezték, hiszen tudjuk jól, ma ugyanigy ugyanabban a formában az Atya, Fiú, Szentlélek formájában van a Szentháromság egy- Isten, mert ő állandó, ő változatlan . És aki benne bizik az jól teszi. Mert benne nem csalatkozhat , Ő nem hagy el minket soha. Ő nem változik . Változatlan. Nincs rendszerváltás a mennyben , nincsenek különböző uralkodók a mennyben , a mennyben csak a Szentháromság egy-Isten van, ill.azok akiket azok befogadtak. Az égi hatalom állandó, nem változik. Testvéreim ! Minket, a kereszt motivuma - éppen azért is választottam ezt a régi emlékemet prédikációm kezdő gondolataként ill.első felének azért választottam a kereszt elhelyezését a templom tornyon -, mert a kereszt végig kiséri ennek az egyházközösségnek az életét , látjuk a festményen ami a főoltárképünk, látjuk hogy a kereszttől, a kereszt sugarai által kapott Szent Ferenc sebeket.
De látjuk azt is hogy ez nemcsak úgy megtörtént , egyik pillanatról a másikra , mert látjuk Szent Ferenc előtt a Szentirást, a Bibiát. Látjuk azt, hogy ő nemcsak úgy megkapta a sebeket hanem ő imádkozott , sokat imádkozott azért hogy egyre közelebb kerüljön Krisztushoz. Mert Szent Ferenc esetében a sebek, -testvéreim-, azok nem ,még véletlenül sem voltak isten büntetése, nem az isten büntetése, mint ahogyan mi sokszor a mi testi és lelki sebeinket , testi és lelki gyengeségeinket az Úr büntetéseként éljük meg .Tévedünk ! Hiszen egy-egy betegség egy-egy seb, amit mások ejtenek rajtunk segit abban, hogy Krisztushoz közelebb kerüljünk.
Segit még abban is, hogy az ember elgondolkodjon egy-egy testi vagy lelki seb, betegség ,fájdalom, igazságtalanság alkalmával. Alkalmat kapunk arra, hogy elgondolkodjunk, nem mi tartjuk fel a világmindenséget, hanem van ott fölöttünk valaki, hiszen mi emberek sebezhetők vagyunk és sajnos sokan meg is sebeznek minket. Nem Isten bánt minket , modern szóval mondják nem Isten szivat minket hanem olyan emberek, akik nem az Isten útját járják. Olyan emberek, akik nem Krisztust keresik életükben , olyan embeek, akik magukat Isten fölé helyezik és hiszik azt, hogy tőlük függ a világ legalábbis saját életük, saját napjaik folyama, tartama , tartalma csak tőlük függ. És sokszor bántanak minket, akiknek lelke sebezhetőbb az átlagembernél , sebezhetőbb azért mert mi hiszünk . De ilyenkor testvéreim gondoljunk arra, hogy mi, hivek nemcsak sebezhetőbbek hanem erősebbek is vagyunk az átlagembertől. Erősebbek. Erősebbek azért mert van erő tovább menni az úton, tovább menni életünk útján. Az Úr erőt ad ehhez. Krisztus urunk keresztje amelyben üdvösségünk van erőt ad ehhez, hogy menjünk tovább, haladjunk az úton, és a hit erőt ad ahhoz, hogy még véletlenül se távolitsanak el minket istentelen emberek, a saját hitünktől.
A kereszt -testvéreim-, nemcsak jelkép, nemcsak a templom tornyokon van, nemcsak a templomokban van , nemcsak az otthonainkban van, a kereszt emlékeztet minket Krisztus szenvdésére, mindig erre gondoljunk ha a keresztre nézünk ... és egy nagyon szép példával fejezném be prédikációmat, egy szilbereki, (Bački Petrovac) a falu neve, épp szombaton tartották ott a templom búcsút ..egy volt sváb falu ahonnan elüldözték a svábokat a II.Világháborút követően , (Doroszlóhoz nagyon közel található ez a falu), egy itteni, egykori fiatalember , mostmár 81 éves de lélekben mind a mai napig nagyon fiatal maradt és tettre kész, és bátor, és hitében megrendithetetlen, Franz Wesinger-nek hivják ezt az úriembert. Ő mondta tavaly, amikor elkezdődött a szilbereki templom restaurálása , ő mondta azt, hogy Krisztus urunk kezeit felszögezték a keresztre. Nem birja őket mozgatni mert fel vannak szögezve és éppen ezért, hogy Krisztus minden keresztről néz le ránk , akik szemlélünk egy-egy keresztet , Krisztus urunk hiv minket, hiv engem, hiv titeket, hiv mindnyájunkat hogy legyünk az ő kezei. Hogy legyünk azok, akik Krisztus urunk parancsai szerint élnek, és ezt nemcsak imáikban vallják meg, mint ahogy látjuk Szent Ferenc is megvallotta, de ez az üdvösséghez kevés. Nemcsak imával, nemcsak szóval kell hitet tenni , megvallani hitünket, hanem tettekkel is-kezekkel! Úgy, azokkal a kezekkel, melyeket az Úr nekünk adott. Hála jó Istennek, hogy mindnyájunknak van két keze , hála jó Istennek, hogy van egészsége, ereje, hála jó Istennek, hogy megvan -mondjuk igy -, a józan paraszti eszünk és el tudunk gondolkodni és el is kell gondolkodnunk azon, hogy vannak bizony nálunk szerencsétlenebbek is, jó néhányan vannak, aki az én és a ti segitségetekre szorulnak rá, nekünk kell Krisztus kezeinek lenni, erre hiv minket a mai ünnep hiszen Szent Ferencet is erre hivta az úr, imádság és sebek által. Tudjuk jól, ő lett a szegények és gyámolitók istápja. Ő volt az , aki gazdag családből származott és vállalta hogy a szegényeken, rászorulókon segitsen, segitsen azokon akik nem kellenek senkinek, akiket elhagyott mindenki.Testvéreim , a mai ünnep minket is arra hiv, legyünk Krisztus kezei, legyünk olyanok akik ott álnak azok mellett, akiknek szükségük van a mi segitségünkre .
Az Úr Jézus nem várja azt, hogy ha megjön nagynehezen a nyugdijunk vagy a fizetésünk akkor azt gyorsan osszuk szét a szegényeknek, nem ezt várja el, nekünk első sorban családunkra kell gondolni, nem pénzt vár el az Úr,..sajnos hogy túlzottan a pénz kategóriában gondolkodunk mindnyájan, az Úr nem azt várja hogy osszuk szét minden vagyonunkat hanem azt várja el, hogy figyeljünk oda egymásra , figyeljünk oda azokra akik egyedül vannak, magányosak , akiknek szükségük van akár egy félórás beszélgetésre, egy-egy látogatásra, figyeljünk oda a gyerekekre, a fiatalokra, hiszen nekik is szükségük van egy őszinte, hangsúlyozom egy őszinte beszélgetésre, arra, hogy érezzék, hogy megbizhatnak abban a szülőben, nagyszülőben és nem használja ki az ősziteségüket, tisztaságukat.
Szeretett testvéreim ! Ahogy Szent Pál apostol mondja , Krisztus szeretete sürget minket. Mindnyájunknak van bőven tennivalója a felebaráti szeretet terén, tennivalója azért hogy minnél inkább mindnyájan Krisztus kezei legyük. Azok a kezek melyeket a keresztre szögeztek a gonosz emberek, s azok a kezek melynek sebeit Szent Ferenc és rá később Pió ferences-rendi atya megkapta, jutalmul és nem büntetésként azért mert több embert krisztushoz segitettek és ezt nemcsak szóval vallották meg hanem tettekkel is , azokkal a kezekkel, melyeket Krisztus esetében szögekkel vertek át. Az Úr adjon nekünk erőt, hogy bátran valljuk meg hitünket, bátran valljuk meg felebaráti szeretetünket, és hogy boldogan tekintsünk a keresztre, legyen erőnk hordozni saját keresztünket és legyen erőnk segiteni másoknak könnyebbé tenni az ő keresztjüket, kereszt hordozásukat. Ámen !