EUGEN

A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

Moj grad/Az én városom

Urbán Gábor

Menjünk együtt Európába !

modellezok18.jpg

A nemzeti tanácsok választási kampánya egyik szépreményű bemutatkozójára invitálta személyemet, csakúgy, mint köztiszteletben álló újságirót, a HUMENTIS lista, mely a Vajdasági Magyar értelmiségiek és Üzletemberek Társasága civil szervezet által állitott, Vajdasági Magyarként Európába elnevezésű lista bemutatkozását tartotta a zentai városháza disztermében.

Választási jelmondatunkban is hangsúlyozzák : magyarok vagyunk és azok is kivánunk maradni, itt Szerbiában, közös szülőföldünkön. Ahol esélyt kaptunk arra, hogy megpróbáljuk megoldani problémánkat, a magyar nemzeti tanács hatáskörébe tartozó szakterületeken. Az oktatás, kultúra, tájékoztatás és a nyelvhasználat terén.  Valljuk be, őszintén, -mindegyik területen rendkivül sok a tenni való.

Tóth Tamás, közt.parlamenti képviselő, adai közgazdász:

modellezok18.jpg

- Megszokhattuk már, hogy amikor választások előtt állunk, azt hangoztatják, történelmi választások előtt állunk. Ez most sincs másképpen. A vajdasági magyarság először fog saját köreiből képviselőket választani, közvelen, szabad választások útján , akik nemzeti közösségünket az elkövetkező négy évben  olyan fontos területeken fogják képviselni mint pl. az oktatás, művelődés, kultúra , tájékoztatás ill. az anyanyelvhasználat. Ez a négy terület elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy egy-egy nemzeti közösség, nemzeti kisebbség megőrizze identitását, önazonosságát. Tavalyi év folyamán, augusztus 31-én, egy olyan törvényt sikerült elfogadni a képviselőházban amely példaértékű. Szerbia ezzel példát mutatott, nemcsak a régió, az egész Európa, az Únió országainak. Olyan törvény fogadtunk el , amely magas szintre emelte a kisebbségi és az emberi jogok védelmét. Viszont a törvény magában, csak mondatok, szavak a papiron. Élni kell a lehetőséggel, ki kell használni az alkalmat , el kell menni szavazni  és arra kell szavazni, aki a véleményük szerint a legjobb módon tudják képviselni nemzeti közösségünk érdekeit az elkövetkező négy évben.

Személy szerint örülök annak, hogy öt lista közül tudunk választani június 6-án. Egy reprezentativ nemzeti tanács fog létrejönni. Nyolc év után eljött a változtatás ideje. A nemzeti tanácsot nem szabad politikai eszközként használni! A Humentis-ben úgy valljuk, depolitizálni kell a nemzeti tanácsot. Ez alatt azt értem, hogy a nemzeti tanács döntéseit nem szabad, hogy áthassák a napi politikai csatározások, a napi politika beszövődjön a nemzeti tanács működésébe. Döntéshozatalkor kizárólag a vajdasági magyarság érdekeit kell szem előtt tartani. Ezért szállunk sikra. Elsődleges célunk az volt a Humentis-szel, hogy a vajdasági magyarságot felkészitsük az úniós csatlakozásra, hogy abból minnél jobban tudják kamatoztatni tudásukat és minél jobb életet tudjunk biztositani az itt élőknek. Kötelességünknek éreztük, hogy induljunk ezeken a választásokon. Egy percig sem titkoltuk azt, hogy olyan politikai párt áll a hátunk mögött, amley törzsét képezi mint a tartományi mint a köztársasági és nem olyan rég óta Zenta község hatalmát is. Ez a párt igenis tiszteletbe tartja az emberi és kisebbségi jogokat. Listánkon 35 személy van, ahol vannak párttagok, szimpatizánsok ill. olyan személyek , akik az elmúlt tiz, húsz, akár harminc évben sok mindent letettek az asztalra, tanúbizonyságot tettek tudásukról  olyan területeken, amelyek a nemzeti tanácsok hatáskörébe tartoznak, legyen az oktatás tájékoztatás vagy éppen művelődés. Sokan olyan kijelentáseket tesznek a kampány hevében, hogy ki az igazi magyar és ki nem az. Ezt a végszót csakis a vajdasági magyarság fogja kimondani június 6-án. Nem elég nemzeti ünnepeinket nagy magyarnak lenni , természetesen tisztelni kell múltunkat, hagyományainkat, mely amely nemzet nem tiszteli hagyományát, múltját, annak nincs jövője. Az év 365 napjában azon kell dolgozni , hogy elősegitsük a vajdasági magyarság boldogulását,. Éppen azért adtuk ezt a nevet a listánknak, Vajdasági Magyarként Európába, hogy megőrizzük identitásunkat, itt szülőföldünkön, Szerbiában, Vajdaságban. Ez mellé oda kell tenni mást is, amely nem kapcsolódik szorossan a nemzeti tanácsok hatáskörébe de elengedhetetlen ahhoz, hogy a vajdasági magyarok, és a fiataljaink itt maradjonak. Ezt pedig igenis, gazdasági, szociális, egészségügyi biztonságot, hátteret biztositani fiataljaink számára. Ezért kell lobbiznunk, mint Újvidéken, mint Belgrádban, hogy utakat tudjunk épiteni , ipari parkokat, egészséghazat, iskolákat, stb..mert ezek nélkül képtelenek vagyunk fennmaradni, mert hiába van egy intézmény amley gondot visel identitásunkról de sajnos fogyatkozunk, mint azt az elmúlt évek tendenciája is mutatja. Van egy programunk, nagyon erős támogatottségunk. Bizom benne, hogy megkapjuk a felelősséget , felruházást Önöktől a munkára, hogy június 6-a után hozzáláthassunk a munkához.

Máriás Endre újságiró:

modellezok18.jpg

- Mondanom sem kell, hogy az elmúlt hetekben rengeteg sok dolog szóba került az MNT megválasztása kapcsán. Arról azonban senki nem beszélt, hogy bár lehet, hogy az elképzeléseink az elveink, a nézeteink különbözőek ,a céljaink azonosak. A vajdasági magyarság érdekében kivánunk sikra szállni minden olyan területen, ahol a nemzeti kisebbségekről szóló törvény erre felhatalmaz bennünket. Vannak akik sárdobálással, mások becsmérléssel próbálják érvényhez juttatni magukat -mi nem ezt tesszük. Az európai szellemiség és az ellegáns politizálás jegyében elismerjük politikai ellenfeleink szakmai kvalitásait, és bizunk abban, hogy a közös célok a vajdasági magyarság felemelkedése érdekében sikeresen együtt tudunk majd működni velük. A modern ember egyik legkeservesebb problémája, hogy elvesztette vagy legalábbis zavarosan és elbizonytalanodva birtokolja csupán jelenlétét , jelenlétének realitását a földön. -mondta Pilinszki János. Nekünk, a vajdasági magyarként Európába lista jelöltjeinek pedig éppen az a célunk, hogy tisztán és magabiztosan legyünk jelen magyarokként itt, Vajdaságban. Ahogy választási jelmondatunkban is hangsúlyozzuk , magyarok vagyunk és azok is kivánunk maradni-itt, Szerbiában, közös szülőföldünkön, ahol azonos a múltunk, azonos a jelenünk, és remélhetőleg azonos lesz a jövőnk is. Ahogy azonosak a problémáink is. A tájékoztatás terén is rendkivül sok a végrehajtandó feladat. A régi időkből származó, mára már elavult intézményrendszer sok kivánni valót hagy maga után. Az olvasói, hallgatói, nézői igények változnak. A médiumok kevésbé. Pedig kétségtelen,hogy el kell látniu bizonyos alapvető feladatokat, amiknek a megvalósitásához összetett kritériumrendszerre van szükség. Hiszen legyen egy sajtótermék akár milyen magas szinvonalú , ha nem jut el a közönségéhez akkor nem tudja ellátni a feladatait. De vajon mire van szüksége a vajdasági magyarságnak_?

Legfeljebb csak találgatlahunk, szűk körből kiindulva. De nem találgatásokra, hanem kézzel fogható adatokra vans zükség ahhoz, hogy lápni tudjunk. Az viszont már most egyértelműen kijelenthető, hogy közmédiumainknak nem a politikai pártokat hanem a vajdasági magyarságot kell szolgálniuk. Aki ezt kétségbe vonja , az a vajdasági magyarság akaratát vonja kétségbe. Sokan vannak, akiknek a jelenlegi helyzet megfelel, de a Vajdasági Magyarként Európába-lista azért száll sikra ,hogy a közösségi érdekek felülirják az egyéni érdekeket. Ehhez pedig változtatásokra van szükség. Az elmúlt hetekben, szakmai egyeztetés céljából felkerestem több szerkesztőség vezetőjét is. Ezzel is bizonyitva azt, hogy a fejlődést nem csupán kivülről történő ráerőltetéssel kivánjuk megvalósitani hanem a szerkesztőségekkel és a szakmai szervezetekkel történő egyeztetések hosszú sora után kialakitott konszenzussal. A megbeszélések során többen is hangsúlyozták, hogy a legnagyobb problémát nem feltétlenül a káderhiány jelenti, -amire a politikusok nagy része hivatkozik-, hanem ettől égetőbb probléma, a meglévő káder képzetlensége, amley alatt érthetjük a szakmai alapok hiányát és a nyelvi kompetenciák hiányát is, hiszen a tájékoztatás területén dolgozók jelentős része esetében nemcsak az idegen nyelv tudása hanem az államnyelv ismeretének hiánya is hagy kivánni valót maga után. Ez pedig tarthatatlan állapot, felesleges magyaráznom, miért. A jobbitás lehetősége nagyon sok területet érint. Különös fontosságúnak tartjuk az utóbbi években a MNT által igencsak mostoha gyermekként kezelt gyermek-és ifjúsági sajtó felkarolását, hiszen a jövő felé tekintés , a távlati célok megvalósitása, minden esetben a neveléssel kezdődik. Ezt a folyamatot pedig minnél előbb, lehetőleg még a gyerekkorban kell beinditani. Akárcsak az oktatás a nevelés is közös feladatunk. Ismerjük az utat, ami a célok felé vezet és ha a kedves válsztók kezünkbe adják a kulcsot, amivel kinyithatjuk a kaput , bizalmat szavaznak számunkra, elindulunk ezen az úton.  

modellezok18.jpg

A bemutatkozón részt vettek még a HUMENTIS lista többi zentai képviselői is, név szerint, Širková Anikó, Zenta község polgármester asszonya, jogász, Tóth Kornél diplomás közgazdász-tanár, Zsiros-Jankelics Anikó parlamenti képviselő, tanár és Dr CSengeri Attila tartományi egészségügyi titkár, orvos, a lista vezetője.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 60
Heti: 197
Havi: 132
Össz.: 488 314

Látogatottság növelés
Oldal: Menjünk együtt Európába !
EUGEN - © 2008 - 2024 - eugen.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »