Szőcs Kálmán

Messzebbre már nem lehet

8. rész

Hong Kong - Ausztrália - Új-Zéland, 2006

(Az úti élménybeszámoló , Szőcs Kálmán prezentálásában, az EUGEN újság  eddigi számaiban leközölt, ám az azóta anyagiak hiányában nem megjelenő , további nyomtatott számai egyelőre nem tudnak biztositani, de elektronikus formájában továbbra is figyelemmel kisérhetik a tisztelt olvasók ezeket a hallatlanul lenyűgöző élményeket! -a szerk.)

Auckland, a vitorlások városa (2. rész)

Másnap Auckland egy megbolydult méhkasra hasonlított.  Az egész belvárosban, de főleg a kikötőben nyüzsögtek az emberek. Szerintem mindenki, aki csak mozogni tudott, kimozdult otthonról.  Hamar kiderítettem, miről van szó: a város minden év január 29-én ünnepli megalapításának napját (1840). Ilyenkor egy háromnapos rendezvénysorozat keretében tartják meg az Auckland Harbour Festival ünnepséget. Azt nem tudom, vajon minden évben a 29-i dátumhoz legközelebb eső hétvégén kerül-e sor az ünneplésre, de 2006-ban ez pont így jött össze: január 28-tól, szombattól 30-ig, hétfőig állt a bál. Fel se tudom sorolni, mi minden volt: szabadtéri színházi programok, koncertek (nem felejtettük el ugye, hogy itt ekkor van a nyár közepe), ezeregy szórakoztató műsor, bűvész- és akrobata mutatványok, szebbnél szebb (történelmi jelentőségű és értékű) hajók felvonultatása a kikötőben, este tűzijáték, és minden bizonnyal az ünnepségsorozat csúcspontjaként az Auckland Regatta ötnapos verseny célbaérkezése. Hogy nekem micsoda szerencsém van néha, tervezetlenül részese lenni egy ilyen nagy horderejű eseménynek! (Későbbi fejezetben beszámolok majd a napieri mázlimról is, amikor szintén véletlenül csöppentem bele a város történetének legnagyobb eseményéről megemlékező, spektakuláris felvonulásba, az akkori időből származó, még ma is üzemelő, gyönyörű állapotban megőrzött „oldtimer" autók bemutatójával kisérve.)

Az Auckland Harbour Festival-on részt vesz a város                                    apraja-nagyja. Háttérben az impozáns Sky Tower

Akrobata szórakoztatja a szépszámú közönséget

Hadd szóljak néhány szót az itt mellékelt két kép egyikének hátterében látható, az ég felé magasodó Sky Tower-ről is. Ez a 328 m magas, 10 évvel ezelőtt épült torony Auckland egyik jelképe. Kecses, karcsú építmény a belváros szívében. Egyes források szerint és bizonyos kritériumok alapján jelenleg a déli félteke legmagasabb tornya ill. építménye.Erről azonban a végtelenségig lehet vitatkozni, mert valóban sokféle mérce létezik (torony, épület, építmény, szerkezet, antennával együtt vagy anélkül, jelenleg még építés alatt álló, de már eddig elkészült részével a többit meghaladó építmény, stb.). Mindenesetre az aucklandiek büszkék városuk legújabb szimbólumára. Magabiztos építői azt állítják, hogy egy Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengésnek károsodás nélkül ellenáll, és egy 8-as erősségű sem tudná ledönteni. Nemcsak ma, hanem 1000 év múlva sem! Ejha! (De azért biztosan megtáncoltatná!) Tisza szívből kívánom, hogy a tervezőinek igaza legyen. Ha másért nem, de ezért szeretnék én is legalább még ezer évet megérni. Nem a kételkedés miatt, hanem csupán kíváncsiságból. Kár, hogy nem ilyen technológiával és anyagból  készült az összes épület a világon eddig is. Akkor aztán renghetne a föld éjjel-nappal, ki bánná. Még vidámparkokra sem lenne szükség.

A torony esténként teljes magasságában váltakozó színekkel szépen ki van világítva, így már messziről is jól látszik. Természetesen az itteni lakosok fő találkahelye is egyben.

Auckland este, a sok száz vitorlás csónakkal és a fényárban úszó Sky Tower-rel

Amikor a városnézésből késő este visszamentem a szállodába, az ágyamon egy üzenetet találtam. Börje, a canberrai szobatársam írta:

„ Helló Kálmán. A 228-as szobában vagyok. Délután kerestelek. Gyere le hozzám, bármilyen későn is érsz vissza, hogy megbeszéljük az útitervünket. Börje"

Nagyszerű, megérkezett a leendő útitársam, nem egyedül fogok Új-Zélandon túrázni! Mint korábban már említettem, ő Sydneyből érkezett Aucklandbe.  Azonnal le is mentem hozzá, már éjfél elmúlt.

 - Welcome to New Zealand! - üdvözöltem. - Na ugye te is könnyen megtaláltad az Auckland Backpackers-t. Nem lehet elhibázni. Én már kibéreltem az autót, egy Toyota Starletet. Holnap még egy napot itt leszünk Aucklandben, te is megnézed magadnak a várost, és aztán holnapután reggel elindulunk új-zélandi körutunkra. Jól programoztam?

- Hát így, hogy most már itt vagyok, jól. Talán nekem egy nap elegendő lesz, hogy nagyjából megnézzem Aucklandet. De őszintén szólva még szívesen maradtam volna Sydneyben néhány napot. Nagyon klassz az a város.

- Nekem mondod? Én még néhány évtizedet is eltöltenék ott, nem néhány napot. No meg Melbourne sem volt egy rossz hely ám! Ott is maradtam volna még egy darabig. De hát, ide figyelj, ha így tettünk volna, akkor most Új-Zéland nem férne bele az utazásunkba. Márpedig erről sem akarok lemondani. Életem vágya volt, hogy egyszer eljussak ide, és most itt vagyunk. Úgy be vagyok sózva, mintha ez lenne az első nagy világutazásom. Bejárjuk az Északi- és a Déli-szigetet is, és ...

- Hát persze. Ezt már Canberrában megbeszéltük. Azért vagyok itt, haver - nyugtatgat Börje. - Mondd, te már láttál sok mindent a városból? Vagy maradt még holnapra is valami?

- Hát neked biztosan több maradt, mint nekem. Én egy nap előnyben vagyok hozzád képest. Képzeld, épp ezekben a napokban zajlik az Auckland Harbour Festival, garantáltan nem fogsz unatkozni. A kikötő olyan, mint egy hangyaboly. Ott lépni is alig tudsz majd.

Másnap reggeltől késő estig valóban nem unatkoztunk. Néha elkezdett esni az eső, aztán megint kisütött a nap, majd megint eleredt. De hát ez már csak így van Új-Zélandon. Nem a szárazságairól híres, mint szomszédja, Ausztrália. Ki is találták a vicces (vígasztaló?) mondókát hozzá: „Ha látod a napot, akkor esni fog. Ha nem látod, akkor már esik is!" (A szintén csapadékos Írországban is hasonló mondóka járja, csak ők a napot a hegyekkel helyettesítik.)  Enyhíti a nedves klíma negatív hatását viszont, hogy Auckland belvárosában a járdák szinte mindenütt fedettek, így a legnagyobb esőben is nyugodtan lehet sétálni, kirakatokat nézegetni, a napi ügyeket intézni. De ez egyébként Sydneyre és Melbourne-re is jellemző.

Aznap nekem a „New Zealand's not down under!", azaz „Új-Zéland nem ott lent, alul van!" nevű térképek, képeslapok tetszettek a legjobban. Sok helyen kaphatók. Ezeken a világtérkép nem a nekünk (értsd: északi-féltekén élőknek) megszokott, természetes, és máshogy el sem képzelhető módon van ábrázolva, hanem fejjel lefelé. „De mi az, hogy fejjel lefelé?" - hallom máris lelki füleimmel az új-zélandi és ausztrál ellenvetést.  „A világűrben, ahol a mi jó öreg Földünk is kering, nincs fent meg lent!"  És valóban igazuk van. Az Északi-sark északon van, de nem fent, a Déli-sark viszont délen, de nem lent. A „fent" és „lent" fogalmát a Föld gravitációjához viszonyítjuk, illetve alakítottuk ki, akkor tehát a déli féltekén ez ugyebár pont fordítva van. Hiszen én magam sem éreztem (nem is érezhettem) Ausztráliában és Új-Zélandon sem, hogy fejjel lefelé lógok! Bizony isten nem szaladt a fejembe a vér a másfél hónap alatt. Vajon elgondolkodott már valaki azon, hogyan is nézne ki a világ földrajza ma, ha történetesen a fejlett civilizáció nem az északi féltekén, hanem a délin alakult volna ki először? Ha London, illetve Greenwich mondjuk Auckland helyén lenne? Akkor most hogy is nézne ki a világtérkép? A mai London helye lenne „alul"? Szerintem egész biztosan. De még mielőtt valaki megbélyegezne, hogy milyen okosnak akarom magamat feltüntetni, elárulom, hogy nem én voltam az első, aki ezen törte a fejét. Sokkal korábban megtették ezt már mások is, de a leghatározottabb, legelszántabb közülük egy bizonyos Stuart McArthur nevű melbourne-i diák volt, aki 1970-ben, 12 évesen rajzolta meg először a „dél felfelé" világtérképet, méghozzá iskolai feladataként. Földrajztanára utasította, hogy „helyes" módon rajzolja újra, ha átmenő osztályzatot akar kapni. A nebuló nyilván engedett, de arról nem szól a fáma, hogy  sokat érvelt-e tanárával. Annyi azonban bizonyos, hogy nem tette örökre félre a témát, mert amikor három évvel később, 1973-ban cserediákként  Japánban volt, végleg megérett benne az elhatározás, hogy egyszer majd kiad egy világtérképet, amelyen Ausztrália lesz felül. Az történt ugyanis, hogy a vele együtt szintén Japánban vendégeskedő amerikai diáktársai állandóan azzal piszkálták, hogy a „világ aljáról" jött. Ironikusan a „down under" kifejezést, tehát mind a két szót együtt használva, azaz „lent alatt", úgy, mintha mi például nem elégednénk meg azzal, hogy a béka seg... pardon, a béka feneke alatt, hanem a bányász béka feneke alatt, mert az még lejjebb van, ugyebár. Nem tudom, hogy ez a kettőzött „down under" akkor keletkezett-e, tény azonban, hogy az angol nyelvben ma is Ausztráliát és Új-Zélandot értik alatta. Csak szerintem ennek már az emberek többségénél nincs ironikus kicsengése. Szóval, a mi Stuartunk csak nem nyugodott bele ebbe az állapotba, és 6 évvel később, a Melbourne-i Egyetem hallgatójaként megvalósította korábbi elhatározását: elsőként a világon elkészítette az általa korrigáltnak nevezett világtérképet, amelyet 1979. január 26-án, az Australia Day napján bocsátottak forgalomba. Azóta több mint 350.000 példányt adtak el belőle. Nos, ehhez a forgalomhoz egy képeslap erejéig ezúttal én magam is hozzájárultam.

  Stuart McArthur korrigált világtérképe

A következő reggelen Börjevel elindultunk Aucklandból, hogy kocsival körbejárjuk egész Új-Zélandot. Ennek a szép, élményekben gazdag túrának a leírására a következő fejezetekben kerül sor.

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat