Ft.Orcsik Károly

Ádvent

Amikor családunkban valaki gyermeket vár, mindnyájan nagy figyelemmel kísérjük a várandós anya minden lépését és örömteli várakozással tekintünk a születendő gyermekre. Egy csapásra ő kerül a család életének középpontjába. Gyakrabban meglátogatjuk a várandós édesanyát és a jövendő büszke apát, a családi vagy baráti összejöveteleken pedig a születendő gyermek lesz a beszélgetések fő témája. Azt találgatjuk, hogy vajon fiú lesz-e vagy pedig kislány. Bevásárlásunk megszokott rendje is felborul, hiszen olyasmin kapjuk magunkat, ami eddig nem volt szokásunk: időt szakítunk arra, hogy megcsodáljuk a babaruhákat és játékokat. Ezen új foglalatosságunk közben magunk elé képzeljük hogyan is mutatna a születendő gyermek az általunk mustrált ruhákban, vagy miként játszadozna azokkal a játékokkal, amelyek az üzletek polcain sorakoznak. Azért, hogy enyhítsük a várakozás feszültségét, néhány apróságot már előre megvásárolunk a csöppségnek.

A családunkban vagy a baráti körben várt gyermek születésére tehát nem ölbetett kézzel várakozunk, hanem a jövendő szülők, nagyszülők, rokonok és a család barátai őt teszik gondolataik, beszédük és cselekedeteik középpontjává.

Az ádventi idő is arra szolgál, hogy egy születendő gyermek érkezésére felkészüljünk. A hívő ember számára pedig ez a gyermek mindennél többet jelent: ő Isten fia, Jézus, aki értünk emberré lett.

Az ádvent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. A hagyományt valószínűleg - a római liturgiától eltérő - gallikán szertartásrend honosította meg a 4. században: a hívők vízkeresztkor keresztelkedtek, a megelőző három hét pedig a felkészülésről szólt. Az 5. században az ádventi időszak karácsony elé került, kezdetben hat héten át tartott, majd később a négy hétre csökkent. Jelenleg az ádvent a római katolikus liturgiában a december 25. előtti 4 vasárnap és a közéjük eső 18-24 köznap. Az ádvent idejének hosszúsága tehát évről évre változik. Ebben az évben ádvent első vasárnapját november 29-én ünnepeljük.

Ádvent első vasárnapja egyben az egyházi év kezdete is. Egykoron éjféli harangszó búcsúztatta az eltelt egyházi évet és köszöntötte az újat. A liturgikus év ezzel a nappal indul, kifejezevén, hogy a várakozás, az úrjövet ideje szervesen hozzátartozik a karácsonyhoz: várakozás nélkül nem lehet méltóképpen megünnepelni ezt a csodálatos ünnepet.

Az ádventi liturgia színe a lila, a várakozás és a bűnbánat színe. A lelkipásztor lila színű miseruhában mutatja be a szentmisét, a templom oltárterítői szintén lila színben pompáznak az úrjöveti időben. Ádventben szokás hajnali szentmiséket vagy másnéven rorate miséket tartani. A rorate szó egy régi latin ádventi egyházi ének kezdő szava. Az ének kezdő sora magyar fordításban így hangzik: Harmatozzatok, Égi Magasok és hullassátok a földre az Igazat! A Messiás várásának könyörgő szavai ezek Izajás próféta könyvéből. A zsidó nép várva várja a Megváltót, aki békét és igazságot hoz nemcsak a nép, hanem az egész világ számára. Amint manna hullott az égből és éltette a választott népet a pusztai vándorlás ideje alatt, úgy érkezik majd az égből a Messiás, aki a nemcsak a fizikai, hanem a lelki éhséget is csillapítani fogja. A roráte misékre a hívek még sötétben mennek a templomba, de az istentisztelet végére már megvirrad. Ugyanígy virrad fel számunkra is Krisztus, a tündöklő nap, aki megvilágítja életünket és reményt ad számunkra.

A szálláskeresés szintén régi ádventi szokás, amely Vajdaság számos falujában még mindig elevenen él. Egy-egy szentcsaládos csoportban 9 család tagjai vesznek részt. December 15-től 23-ig mindennap más háznál gyűlnek össze a Szentcsalád szobra előtt. Befogadják otthonukba a gyermek Jézust, Máriát és Józsefet, akik egykoron hiába kopogtattak a betlehemi házak ajtaján. A lelkes hívek közösen énekelnek és imádkoznak tanúságot tévén arról, hogy ők meg akarják nyitni otthonuk és szívük kapuját a Szentcsalád előtt. A vendéglátó család a „szentcsaládos" napon nemcsak a jelenlévőket, hanem a falu egy-egy szegényebb sorsú családját is megvendégeli.

Az ádventi koszorú szintén a Megváltó megszületésére való várakozás egyik látható jele. Az első ádventi koszorút J. H. Wichern német evangélikus lelkész nevéhez fűződik. 1840-ben a lelkész gyülekezeti termében felfüggesztett egy szekérkereket, s rajta az ádventi időben minden nap egy gyertyával többet gyújtott meg, a falakat pedig fenyőágakkal díszítette. Ez a szokás csakhamar elterjedt a német evangélikusok, majd a katolikusok között is. Idővel a kerék helyébe fenyőgallyakból font koszorú lépett. Vidékünkön az ádventi koszorú viszonylag fiatal ádventi hagyomány, hiszen az 1930-as években terjedt el. Az hagyományokhoz híven ragaszkodó ádventi koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya található. Ádvent harmadik vasárnapja  Gaudete (latinul Örvendjetek!-et jelent) vasárnap. Ez a vasárnap  kiemelkedik a többi ádventi vasárnap közül, mivel ádvent második felének kezdetét jelzi. A rózsaszín gyertya a karácsony közeledtének örömét jelzi. Nem mindenki által ismert az a hagyomány sem, miszerint Ádám - Éva napján, azaz december 24-én az ádventi koszorún található gyertyákat csonkig kell égetni, hiszen ez a nap az úrjövet várásának utolsó napja.

Az ádventi idő tehát számos lehetőséget kínál számunkra ahhoz, hogy Jézus születésének megünneplésére méltóképpen felkészüljünk. Saját vagy szeretteink születésnapját is hosszas előkészület előzi meg. Az ünnepi asztalnál ülve mégsem a fárdaságos takarításra, sütés - főzésre vagy bevásárlásra gondolunk, hanem arra, hogy örömöt okoztunk a szeretett személynek. Jézus, aki bennünket Isten gyermekeivé tett, igazán megérdemli, hogy születésnapja ne előkészületek és különösebb várakozás nélkül érkezzen el hozzánk!

A karácsonyt gyakorta szokás a béke ünnepének is nevezni, hiszen Jézus békét hozott a földre, illetve a földi működése alatt tanításával és tetteivel megmutatta a békéhez vezető utat. „Dicsőség mennyben az Istennek... békesség földön az embernek" hangzik a mindannyiunk által ismert karácsonyi ének, amelynek szövegét Lukács evangéliuma ihlette (Lk 2,14). Ha karácsonykor szeretnénk mi is békét találni szívünkben, akkor erre megfelelően elő kell készülnünk. Akad bőven feladatunk, hiszen szívünk békétlenséggel teli: sértődöttség, harag, düh, féltékenység és gyűlölet lakozik bennünk. Csak akkor tudunk valódi békét találni családtagjainkkal, szeretteinkkel, barátainkkal vagy akár haragosainkkal is, ha először saját magunkkal megbékélünk. Ez pedig korántsem egyszerű feladat, mivel önnön magunkkal is haragban vagyunk. Csak kevesen vannak közöttünk, akik teljes megelégedéssel tekintenek életükre. Ha valaki elégedettlen életével, elsősorban saját magával elégedetlen. Szeretne több pénzt keresni vagy jövedelmezőbb munkát találni, szeretne jobb életet biztosítani gyermekeinek és hitestársának, szeretne több időt szakítani szeretteire és saját magára, szeretne jobban és könyebben tanulni, ... Ha állandóan ilyen gondolatok járnak fejünkben, akkor könnyen lobban haragra szívünk saját magunk vagy mások iránt. Jézus, a karácsonykor megtestesült Ige, Isten fia éppen erre kínál megoldást. Békét ad szívünkbe, ha ezt megengedjük neki, illetve ha az ádventi időben méltóképpen előkészítjük szívünket az Üdvözítő befogadására.

A kételkedők ezen sorokat olvasván feltehetik magukban a kérdést: Ugyan miféle békét hozott Jézus a földre? Jézus eljövetele óta számos háború dúlt, sőt még az ő nevében is indultak harcba katonák!

Nos, ezek tagadhatatlan tények. Tudnunk kell azonban, hogy a Megváltó tanításával a szívekbe hozott békét. Nem erőszakolta rá a tanítását senkire. Jézus korában az emberek hallhatták ezen szavakat, ma olvashatjuk őket a Szentírásban és hallgathatjuk a szentmiséken és az istentiszteleteken. Voltak, vannak és lesznek is olyan emberek, akik Jézus békéjét nem akarják szívükbe fogadni. Jézus, a Béke Fejedelme nem nyithatja meg szikével szívünket, ha mi nem akarjuk oda befogadni a béke igéit. Nem is hipnotizálhat meg bennünket annak érdekében, hogy az ő tanítása szerint éljünk. Ugye milyen ellentmondásos lenne, ha a békét hozó isteni gyermek erőszakkal akarnak belénk költözni? Ő csak kopogtat szívünk kemény burkán, éppúgy mint a szállást kereső Szentcsalád tette ezt a betlehemi házak ajtaján. A döntés rajtunk múlik: elküldhetjük vagy befogadhatjuk a gyermek Jézust. Rengetegen vannak azok, akik a békét hozó Istengyermeket nem engedik be szívükbe. Ők nem akarják, hogy a gyűlölet, a harag és más negatív érzelmek helyét a Megtestesült Ige vegye át. Ők azok, akik békétlenséget okoznak a családokban, a közösségekben és az egész világon. Ők azok és nem a békét hozó gyermek! Ezen keményszívű és békétlen emberek közül sokan, hozzánk hasonlóan, részesültek a keresztség szentségében. Sőt, látszólag ők is ünneplik Jézus születését: karcsonyfát és alája betlehemet állítanak, ajándékokat vásárolnak szeretteiknek -már ha egyáltalán vannak olyan emberek, akiket gyűlölettől sebzett szívük szeretni tud. Megeshet, hogy egyes keményszívűek még a templomok padjába is beülnek éjféli misét hallgatni. S valóban: ők csak hallgatják a Biblia szavait, de megérteni nem tudják illetve nem is akarják.

 Ha mi meg akarjuk magunkat különböztetni ezen keményszívű képmutatóktól, akkor tennünk is kell valamit annak érdekében, hogy a karácsony számunkra békét hozzon! Négy hetünk van az előkészületre. Használjuk ki és fordítsuk szívünket Isten és az emberek felé! Ha szívünkben szállást kap a gyermek Jézus, akkor a szívől fakadó szavainkat és tetteinket is ő fogja ihletni. Jézus így akar békét hozni a földre. Nem erőszakkal, hiszen jól tudjuk, hogy az erőszakkal kicsikart béke nem nevezhető igazi békének. Az idei ádventben elkezdhetünk valami újat azzal, hogy az előkészületet komolyan vesszük és a karácsony nem előkészületlenül éri szívünket-lelkünket. Próbáljuk ki! Mi döntünk arról, hogy szívből vagy csak megszokásból akarjuk megünnepelni a Megváltó születését.

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat